TJ HORNÉ SALIBY
FELSŐSZELI TE 1933

Dobri Zoltánék egyre közelebb a bajnoki címhez

2018.04.03 14:32

Kovács Bencéék gyanús körülmények között kaptak ki a Fradi otthonában. Dobri Zoliék pedig nagy lépést tettek a bajnoki cím felé.

Dobri Zoltánék egyre közelebb a bajnoki címhez

Ferencvárosi TC U14 – ETO FC Győr U14 2:0 (1:0)


Bence korosztályos csapata ezúttal Budapestre a Ferencvároshoz látogatott, amely hírhedt
arról, hogy fizikálisan elképesztően erősek. Ezt most Kovács Bence is megtapasztalhatta.
Elsőre azt gondolhatta, hogy rossz pályán melegítenek és egy évvel idősebbek ellen lépnek
pályára. A Fradi jellemzően játékukra az első 10-15 percet nagyon megnyomta, s már a 3.
percben egy szögletet követően vezetéshez jutottak. Néhány perccel később a szemtelenül
fiatal játékvezető nagyon könnyű síppal fújt be egy tizenegyest a zöld sasoknak, de Szekeres
Enzo bravúrral hárított. Ezt követően a játék fokozatosan kiegyenlítődött. A félidőt jelző
kettős sípszó előtt, azonban bebiztosított a spori a hazaiak győzelmét azzal, hogy egy
véleményes második sárga lappal kiállította a győriek belsővédőjét.
Az emberelőny ellenére a Fradi nem talált fogást a remekül védekező Bencééken, sőt a
hajrában a vezetőedzőjük támadókat hozott mindent vagy semmi alapon, de sajnos számításai
nem jötte be, a Fradi egy átlövésből bebiztosította a győzelmet.
Kovács Bence kezdő tizenegyben kapott helyet és 67. percet töltött a pályán. Jövőhéten az
Illés Akadémiát fogadják hazai pályán.

Lurkó UFC Szombathely U13 – ETO FC Győr U13 0:2 (0:0)


Dobri Zoltán az U13-s csapatával Szombathelyen a Lurkó UFC vendége volt, amely
idegenben mindig egy nagyon kellemetlen ellenfél. Most sem volt másképp, ugyanis
rendkívül szervezetten védekeztek és csak a találkozó második félidejében sikerült előnyhöz
jutnia a Stark legénységnek. Zoli kezdőként lépett pályára és végig játszotta a találkozót.
Győriek sikerükkel továbbra is tartják 5 pontos előnyüket a Zalaegerszeggel és 6 pontos
előnyüket az Illés Akadémia Haladás ellen. Sőt, jövőhéten éppen az Illés Akadémia lesz a
vendégük és egy esetleges győzelem esetén kilenc pontra növelhetnék előnyüket, s tennének
hatalmas lépést a bajnoki cím felé.